• Magyarul Utazó

A zsebtolvajokat is kijátszottuk Barcelonában

Kellemes klímájával, homokos tengerpartjával és lenyűgöző építészeti alkotásaival Barcelona képes azonnal belopni magát az ember szívébe. Kitart-e azonban a varázs akkor is, ha ezernyi turista társaságában kell felfedeznünk a katalán fővárost?


Ország: Spanyolország

(Katalónia)

Népesség: 1,6 millió (elővárosokkal 4,8 millió)

Nyelv: katalán és spanyol

Pénznem: euró (EUR)






Barcelona mindig is előkelő helyen szerepelt a bakancslistámon, eddig azonban valahogy elkerültük egymást. December elején viszont felkerekedtem, hátamra vettem a Ryanair számára is elfogadható táskámat és meg sem álltam Katalónia központjáig. Szerencsére kellemes 19-20 fok, pálmafák és napsütés várt, így minden adott volt egy tökéletes téli, mediterrán hétvégéhez.


A szezon végével jelentősen csökkentek a repülőjegyek és a szálláshelyek árai, így lelkiismeretfurdalás nélkül tudtam hotelszobát foglalni a város szívében, a híres Rambla sétány mentén. Hozzá kell azonban tenni, hogy a kontinens egyik leglátogatottabb városához hűen (egészen pontosan a negyedik London, Párizs és Isztambul után), még decemberben is lépten nyomon turistákba botlottunk. Ahol pedig turisták vannak, ott megjelennek a zsebtolvajok is...



LÁTNIVALÓK


Barcelona a modernkori várostervezés egyik legjobb példája.

A népesség rohamos növekedése miatt a 19. századra szükségessé vált a középkori városszövet átalakítása, így a szűk, kanyargó utcák helyét széles, egymásra merőleges utak és közösségi terek vették át.

Az új lakónegyedeket úgy tervezték meg, hogy minden lakásba besüthessen a nap és mindenki számára legyen elérhető zöldterület is.


Barcelona sztárépítészei különleges szín- és formavilágukkal igazán egyedivé varázsolták Katalónia fővárosát. Nem is kell feltétlen kell pénzt áldoznunk a városnézésre, hiszen a lenyűgöző homlokzatok között sétálni is nagy élmény.


BARRI GÒTIC (GÓTIKUS NEGYED)

Az óváros, vagyis a Barri Gòtic az egyetlen hely, ahol szinte érintetlenül hagyták a középkori utcaszerkezetet. Ugyanakkor itt is jelentős átalakítások zajlottak, és az épületek jelentős része a 19-20 fordulóján épült. Ekkor kapott az 1420-ban átadott Barcelona Székesegyház is (nem összetévesztendő a Sagrada Famíliával) tornyokat és neogótikus homlokzatot.


PLAÇA REIAL (KIRÁLYI TÉR)

Az óváros szélén fekvő árkádsorral határolt tér szintén a 19. század során épült ki. Akkoriban tehetős családok lakóhelye volt, ma pedig a város egyik kedvelt találkozóhelye. Számos étterem, bár és klub kapott itt helyet. Ha tökéletes helyszínt keresünk egy esti sangría elfogyasztásához, ez lesz az. Tudom, hogy gejl ital és csak turisták isszák,


SAGRADA FAMÍLIA

A város leghíresebb épülete minden bizonnyal a Sagrada Família, hivatalos nevén a Szent Család engesztelő temploma. A bazilika 1882 óta épül, ötlete pedig egy gazdag könyvkereskedőtől ered, aki szeretett volna egy helyet Barcelona akkori szegénynegyedében, ahol bárki szabadon imádkozhat. Az eredeti tervező egy neogótikus épületet álmodott meg, ám a projekt 1884-ben Antoni Gaudíhoz került, aki modernizmus szellemében jelentős változtatásokat eszközölt.


Az építész életének hátrlevő 45 évét elsősorban a Sagrada Família tervezésével töltötte, utolsó 15 évében nem is foglalkozott semmilyen más projekttel. A tervek összetettsége miatt a munkálatok különösen lassan haladtak, így Gaudí már az első kapu (Születés kapuja) átadását sem érhette meg.

Az utóbbi években az építkezés jelentősen felgyorsult a technológiai újításoknak köszönhetően, így a projekt előreláthatóan 2026-ban, Gaudí halálának 100. évfordulóján (144 évvel az alapkőletétel után) fejeződik be.

Annak ellenére, hogy egy építési területről beszélünk, a bazilika nagyon is látogatható, sőt, ez Spanyolország legnépszerűbb turistaattrakciója. Érdemes jó előre, a bazilika honlapján megvenni a jegyeket, mert gyorsan elfogynak. Én egy hónappal az utazásunk előtt foglaltam és mindössze két elérhető időpont volt egész hétvégére. Egy sima felnőtt belépő ára 17 euró (kb. 5500 Ft), ha viszont a tornyokba is fel szeretnénk menni vagy vezetett túrán vennénk részt, akkor mélyebben a zsebünkbe kell nyúlni. 


GÜELL PARK

A 17 hektáros Gaudí tervezte közpark eredetileg egy kertvárosias lakónegyed lett volna, ám az épületek többsége sosem készült el. A hegyoldalba épült kert ma ingyenesen látogatható, leszámítva az úgynevezett "Monumental Zone"-t, amely a park körülbelül 5%-át teszi ki. Mi ezt most kihagytuk, de ha valaki kifizeti a 11 eurós (kb. 3500 Ft) belépőt, leülhet a világ leghosszabb padjára is (lásd a fenti képen).

CASA MILÀ ÉS CASA BATTLÓ

Casa Milà

Két nap után még mindig nem sikerült megunni Gaudít, úgyhogy felkerestük a város előkelő negyedét, amely a Louis Vuitton és a Gucci üzletek mellett otthont ad két Gaudí-épületnek is. A Casa Milà (becenevén Kőbánya) volt az utolsó lakóház, amelyet az építész tervezett. A mára már a Világörökség részét képező épület kulturális központként működik, kiállításokat és koncerteket rendeznek benne.


Néhány sarokkal távolabb a Battló család egykori otthonába pillanthatunk be. A Casa Battló szintén világörökségi helyszínné vált, ma pedig múzeumként funkcionál.


BARCELONETA BEACH

Persze Barcelona nem csak az építészetről szól. Megvan a helye a felhőtlen fürdőzésnek és drága koktélozásnak is.

A korábban halászok és kikötői munkások lakta La Barceloneta negyed az utóbbi évtizedekben jelentős változásokon esett át, így ma már - különösen nyáron - a város egyik legforgalmasabb pontja.

Ehhez persze kellett egy olimpia 1992-ben, hiszen valamiért az ilyen világesemények legitimálják a radikális városátalakításokat, különösen a szegényebb rétegek kárára. A barcelonai városvezetés is kipucolta a környéket és homokkal hintette be a partot, hogy ma már vígan úszkálhassunk néhány száz méterre a városközponttól.



GASZTRONÓMIA


Bombeta

Igazi európai nagyvároshoz hűen Barcelonában is bármikor befalhatunk egy frankfurti virslit vagy egy négysajtos pizzát. Természetesen más spanyol régiók konyháiból is jutott ide, így a legtöbb étteremben ehetünk paellát vagy gazpachót is, bár ezek továbbra sem katalán specialitások.

A barcelonai étkezés legfontosabb szabálya, hogy kerüljük a nagyon turistás helyeket (különösen a Ramblas sétányt) és próbáljunk helyinek kinéző éttermeket, piacokat és pékségeket választani.

Népszerű a tapas is, amely gyakorlatilag egy kis adag ételt jelent, így előnyös lehet, ha több különlegességet is kipróbálnánk. Tapasozás közben akadtam rá a bombetára is, amely a La Barceloneta negyed különlegessége: gyakorlatilag egy labdába összegyúrt csirkés krumplikrokett csípős szósszal.


Chocolate con churros

Érdemes ellátogatni a Carrer Blaira, ahol a baszk konyhaművészetbe kóstolhatunk bele. A pintxos gyakorlatilag a baszk tapas, annyi különbséggel, hogy ez jellemzően egy fogpiszkálóra tűzött bagettszeleten alapul, erre kerülnek rá a tengeri herkentyűk, sonkák, sajtok és egyéb finomságok. A legtöbb hely önkiszolgáló, fizetéskor pedig a tányérodon lévő fogpiszkálók alapján állapítják meg az összeget. Egy pintxo ára 1-2 euró között mozog.


A churro (olajban sült tészta) eredete vitatott, az Ibériai-félsziget egész területén fogyasztják. Nem barcelonai különlegesség, de engem bármelyik spanyolországi városban boldoggá tesz, és itt is számos jó churrosozó van.



KÖZLEKEDÉS

Római kori fal maradványai a belvárosban

Barcelona nevezetességei gyalogosan is viszonylag könnyen megközelíthetők (bár a Güell park távolabb fekszik a belvárostól), időről időre azonban jól jöhet, hogy egy buszra vagy metróra is felpattanhatunk. Egy vonaljegy ára 2.20 euró (kb. 700 Ft), a reptérről való bejutáshoz azonban külön jegyet kell váltanunk, amely ennek a duplája. Mi egy 48 órás jegyet vásároltunk 15 eurórért (kb. 4800 Ft), de végül nem is nagyon volt szükségünk rá, annyira jó helyen volt a szállásunk.



ZSEBTOLVAJOK


Közhely lehet, de tényleg vigyázzunk a zsebtolvajokkal! Nem állítom, hogy Barcelona kevésbé biztonságos, mint bármelyik másik európai város, de mivel majdnem szegényebbek lettünk egy pénztárcával, gondoltam, érdemes erről is írnom. A hotelünk ajtajában álltunk, amikor egy barátságos úriember lépett oda hozzánk, és konkrétan a kezéből kellett kirángatnunk a barátom tárcáját. Szerencsére már gyanakvók vagyunk, ha bárki megpaskolja a vállunkat és egyből a zsebünkhöz nyúlunk.

Casa Battló

JÓ, HA TUDOD


  • Akárcsak Spanyolország más részein, itt is viszonylag későn 9 és 11 óra között vacsoráznak. Sok helyen még éjfélre is tudunk asztalt foglalni.

  • A délutáni szieszta idején, 2 és 4 óra között a legtöbb üzlet zárva tart.

  • Érdemes készpénzt tartani magunknál, mert egészen sok helyen nem fogadnak el kártyát.


© 2020 Magyarul Utazom