• Magyarul Utazó

Dél-Anglia rejtett kincse: Rye

A sussexi kisvárosban minden megvan, amit egy tökéletes turistacélponttól elvárhatunk: történelmi épületek, hangulatos vendéglátóhelyek és még a tengerpart is könnyen megközelíthető. Rye idilli utcái mégsem váltak a tömegturizmus áldozatává, így lökdösődés és sorbanállás nélkül fedezhetjük fel a mesés angol települést.


Ország: Egyesült Királyság (Anglia)

Megye: Kelet-Sussex

Népesség: 9000 fő

Pénznem: brit font (GBP)

Legközelebbi nagyváros: London, Dover




Rye egykor egy tengerparti öbölben feküdt és fontos kikötőként szolgált. A középkori térképeken még látszik, hogy a La Manche csatornától egészen az akkori városfalig lehetett hajózni, az évszázadok során azonban az öböl fokozatosan feltöltődött, elzárva ezzel a települést a tengeri kereskedelemtől. Bár a Rother folyó továbbra is hajózható volt, a nagyobb tengerjárók már nem fértek el rajta, ezt pedig város gazdasága is megsínylette. Rye lakossága ezután elsősorban halászatból és csempészetből élt. Mára a turizmus is fontos szerepet játszik a település életében, a helyi múzeumok mellett a régiségboltok és a történelmi pubok is sok látogatót vonzanak (és nem túlzás azt állítani, hogy itt minden sarkon van egy antik kereskedés).


A Church Square homlokzatai

A kisváros egyszerűen megközelíthető autóval is tömegközlekedéssel is. Londonból bő egy óra az út és óránként indulnak vonatok, az egyetlen kellemetlen tényező, hogy a legtöbb esetben egyszer át kell szállnunk félúton. Ennek ellenére a vasút így is gyorsabb, mintha autóval indulnánk útnak.


Utcakép (Watchbell Street)

Akár egy napra, akár egy egész hétvégére érkezünk Rye-ba, az idilli angol település egy percre sem hagy unatkozni. A történelmi óváros meredek, macskaköves utcáiban számos hangulatos teázó, kávézó és pub sorakozik. Ezek közül a leghíresebb minden bizonnyal a 1156 óta üzemelő Mermaid Inn, amely a legenda szerint a helyi csempészek találkozóhelye volt. A Mermaid Streeten álló épületet ugyan az 1400-as években újjáépítették (majd az 1600-as években ismét megtoldották), a borospincéi valóban közel 900 évesek. A középkori hangulatú belső térben ráadásul ropogó tűz mellett fogyaszthattuk el a vacsoránk. Kell ennél több egy hűvös őszi estén?


Mermaid Street és a Mermaid Inn

Érdemes felkeresni a dombtetőn magasodó St Mary’s templomot és szomszédban álló Ypres Towert is, amely a franciáktól volt hivatott megvédeni a város lakosságát. A torony egyébként Rye egyik legrégebbi épülete, ma pedig múzeumként funkcionál.


St Mary's és az Ypres Tower

A belvárostól alig félórányi sétára egy másik várromot is megcsodálhatunk. A Rye és Winchelsea között fekvő Camber várat VIII. Henrik építtette, hogy az védelmet biztosítson a helyi kikötőnek. Az erődítmény környezete az évszázadok során igencsak megváltozott, a terület fokozatosan feltöltődött, ma pedig már csak bárányok legelésznek errefelé. A vár az év jelentős részében nem látogatható (idén októberben például csak egy napra volt nyitva), kívülről azonban bármikor körbejárhatjuk.


Camber Castle

Ugyancsak legelőkön át vezet a tengerpartra tartó túraútvonal. Rye központjából gyalog egy óra alatt juthatunk el a Camber Sands nevű strandig, de természetesen buszok is közlekednek erre (busszal kb. 20 perc az út). A homokdűnék mentén húzódó partszakasz nyáron kifejezetten népszerű célpont, de az év bármelyik szakában érdemes ellátogatni ide egy hangulatos sétára.

Camber Sands

Ha érdekelnek Kent tengerpartjai is, klikk ide!

© 2020 Magyarul Utazom