Fez várfalakkal határolt óvárosában sétálva valóban egy időutazás részesei lehetünk. Autók zaja helyett itt kakaskukorékolást, macskanyávogást és szamárbőgést hallhatunk, valamint ezeréves bőrgyárakat is megcsodálhatunk.
A Marokkóba látogató turisták elsősorban Marrákest keresik fel, én azonban sokkal izgatottabb voltam Fez miatt. Az ország kulturális központjaként is emlegetett Fez (akárcsak Marrákes) többször volt főváros is, legutóbb közel két évszázadon át 1727 és 1912 között. Fez híres kézműves tárgyairól, hatalmas területű óvárosáról és bőrgyárairól. Nagy elvárásokkal érkeztem ide, de a rejtélyes szűk utcák nem okoztak csalódást.
Hegyoldalba épített középkori labirintus
Fez óvárosába, Fez el Baliba lépve először egy kukorékoló kakason akad meg a szemem, nem sokkal később pedig egy szamár is elhalad mellettem. Az, hogy tucatnyi macska mászkál a lábam alatt már szinte fel se tűnik. Van egy fura bukéja a helynek, ugyanakkor megvan benne az a fajta autentikusság, ami nekem Marrákesből hiányzott. A „vörös város” egy igazi turistacélpont, ahol bármelyik nyugati utazó jól tudja érezni magát, Fez azonban más. Itt iskolás gyerekek játszanak az utcákon, mindent áthat a friss bőr csípős szaga és nem működik a Google Maps sem. Merthogy Fez el Bali szűk, kanyargós utcáit nehéz lekövetni, így érdemes előre felkészülni arra, hogy el fogsz tévedni. Az sem segít, hogy szinte a teljes lakosság része egy gonosz játéknak.
Elsőként Fez nagy, ezeréves cserzőműhelyénét (bőrgyárát) szeretném felkeresni. A kék városkaputól indulok a medina főutcáján lefelé, majd egy árus utánam kiált, hogy rossz felé megyek, a bőrgyárhoz jobbkéz felé kell fordulnom. Lekanyarodom hát jobbra. Nem telik el tíz perc és szűk, kihalt utcákban találom magam. Persze azonnal ott terem egy másik helyi lakos, hogy segítsen megtalálni a bőrgyárat. Besétáltam a csapdába.
Fez óvárosában rengetegen próbálnak nyerészkedni az eltévedt turistákon. Sok árus szándékosan rossz felé küld, az önkéntes „idegenvezetők” pedig pénzt várnak az útbaigazításért, még akkor is, ha nem kérted. Vannak persze segítőkész helyiek is. Volt például, hogy az étterem pincére eljött értünk, nehogy eltévedjünk útközben. A kaotikus utcarendszerhez még emelkedők és lépcsők is tartoznak, Fez el Bali ugyanis egy domboldalra épült. Ezek után talán nem meglepő, hogy autók nem hajthatnak be ide.
Érdemes a városnézést a Kék Kapunál (Bab Guissa) kezdeni, innen pedig lefelé sétálni egészen a híres Chouara-bőrgyárig. Ha követjük a főutca vonalát, akkor elhaladunk két medresze (iszlám iskola) és a világ leghosszabb ideje működő felsőoktatási intézménye, Al-Qarawiyyina Egyetem mellett is. Utóbbi csak muszlimok számára látogatható, a medreszékbe ugyanakkor bárki betérhet. Én idő hiányában ezeket kihagytam. Marrákesben már volt alkalmam meglátogatni egy ilyen épületet, így itt inkább másra fókuszáltam.
Ezeréves hagyomány és népszerű látványosság
A bőrművesség már a város 9. századi alapítása óta fontos szerepet játszik a helyiek életében. Marokkó már a középkorban is exportált bőrterméket például Badgadba is. Fezben több cserzőműhely is működik, a legrégebbi és egyben leglátványosabb azonban egyértelműen a Chouara és Sidi Moussa nevű bőrgyárak. Hogy melyik is a régebbi arról megoszlanak a vélemények, de az biztos, hogy mindkét hely közel ezeréves múlttal rendelkezik.
Sem a Chuoara, sem a Sidi Moussa nem rendelkeznek klasszikus bejárattal. A szabad ég alatt sorakozó festékekkel és különböző folyadékkal töltött kőedényeket a körülöttük magasodó üzletek teraszairól tudjuk megtekinteni. Hivatalosan nincs belépő, de az árusok a legtöbb esetben elvárják, hogy vagy vásároljunk valamit, vagy adjunk nekik borravalót.
A Sidi Moussa-bőrgyárhoz egy önjelölt helyi „idegenvezető” kalauzolt el minket. Én alapvetően a Chuoara műhelyt szerettem volna megnézni, így volt bennem egy kis csalódás, amikor felértünk a tetőre és megláttam a jóval kisebb területű bőrgyárat. Ráadásul késő délután volt és már szinte egyetlen egy munkás sem dolgozott a kőedényeknél.
Nem hagyhattam annyiban a dolgot. Másnap a szállásunkon kiváló útbaigazítást kaptam (gyakorlatilag elmondták, hogy egyenesen menjek a főutcán amíg oda nem érek) és azt is megtudtam, honnan a legjobb a kilátás. A Chouara-bőrgyárat határoló utcánál így már csak a 10-es számú boltot kellett megtalálnom.
A bolt lépcsőjén sétálva azonnal megcsapott egy csípős szag. A kedves idős eladó azonnal a kezembe nyomott egy levél mentát, majd elmondta, hogy amit érzek, az bizony ürülék. A marhák, tevék és kecskék bőrét ugyanis először fehér színű folyadékokban áztatják, melyek tartalmaznak galambürüléket, marhavizeletet, meszet és sót is. Ezután természetes színezőanyagokkal (mákkal, hennával vagy éppen indigóval) festik a bőrt, majd a napon szárítják. A bolt teraszáról testközelből is megfigyelhettük a munkásokat. Reggel 10 körül járt az idő, úgyhogy egészen forgalmas volt a tér. A munkafolyamat nem sokat változott az elmúlt ezer évben, bár ma már nem a közeli folyóba engedik a használt folyadékokat, hanem modern szennyvízelvezető rendszert használnak.
Túracipőt és vastag bőrt fel!
Fez egy igazán különleges hely grandiózus építészeti alkotásokkal, egyedülálló kézműves termékekkel és kiváló éttermekkel. A hosszú városnézés után kifejezetten üdítő volt kiülni például a Cafe Clock nevű hely teraszára, ahol tevehúst is kóstolhattam, de jókat ettem a Darori nevű hagyományos marokkói étteremben is.
A bőrgyárak és a labirintusszerű utcák engem teljesen lenyűgöztek, de meg kell jegyeznem, hogy Fez biztosan nem lesz mindenki kedvence. A nehézkes tájékozódás, az erőszakos, önjelölt helyi „idegenvezetők” sokakat megrémíthetnek. Én igyekeztem úgy tenni, mintha nem beszélnék angolul, ezzel a legtöbbjüket sikerült leszerelnem. A város számomra minden izzadságcseppet megért és nagyon hamar a kedvenc marokkói helyszínemmé vált.
További utazós tartalmakért kövess Instagramon, TikTokon és Facebookon is!
