top of page

Hajós utazás a Níluson – Ókori kincsek nyomában Luxortól Asszuánig

A világtörténelem leghosszabb életű kultúrája számtalan emléket hagyott maga után, melyeket akár egy hajós kirándulás során is felfedezhetünk. Abu Szimbel grandiózus temploma, Luxor kincsei vagy Asszuán híres gátja mind-mind lenyűgözők, az pedig, hogy egy hangulatos üdülőhajó fedélzetén tölthetjük az estéket, már csak hab a tortán.


Ahogy Egyiptom népessége, úgy legfőbb látnivalói is elsősorban a Nílus mentére koncentrálódnak. Az ikonikus helyszínek felfedezésének legegyszerűbb és legkényelmesebb módja egyértelműen egy hajós kirándulás, így én is befizettem egy ötnapos útra. Tettem ezt úgy, hogy egyáltalán nem kedvelem az utazás ezen módját.


Miért voltak ellenérzéseim? Az üdülőhajók rendkívül környezetszennyezők. Egy többezer ember elszállásolására alkalmas tengerjárónak akkora a karbonlábnyoma, mint 12 000 autónak, egy hétnapos túra során pedig a turisták nagyjából annyi szén-dioxidot termelnek, mint egy átlagos európai egy egész év alatt. A Níluson közlekedő hajók ugyan jóval kisebbek, káros hatásaik azonban vitathatatlanok.



Mindennel együtt fantasztikus élményben volt részem. A hajó, amely egy Agatha Christie-film helyszíne is lehetett volna, tökéletes bázis volt erre az öt napra. Nem kellett hotelből hotelbe vándorolni, és akár napozás közben is lehetett gyönyörködni a nílusi látképben. A legfontosabb látnivalóknál persze ki is kötöttünk, így közelről is megcsodálhattuk a többezer éves építményeket és grandiózus szobrokat.


Luxor, az egykori főváros


A Nílus menti kirándulást Luxorban kezdtük. Az egykor Uaszet, később Théba nevet viselő helyszín az Egyiptomi Újbirodalom fővárosa volt. Ez az i. e. 16. századtól számított ötszáz év volt az ókori Egyiptom aranykora, melyet hódító háborúk és hatalmas építkezések jellemeztek. Ekkor épült a város egyik fő látványossága a luxori templom.



A Nílus keleti partján fekvő épületegyüttest III. Amenhotep kezdte építeni, az őt követő uralkodók pedig többször bővítették. A legnagyobb horderejű bővítés II. Ramszesz idején történt, akinek a nevéhez számos gigantikus építkezés is kötődik. A középkorban működött itt pogány és keresztény templom is, a ma is itt álló mecset pedig a 13. században épült az ókori romokra.



Az évezredek során a templom jelentős részét fokozatosan elfedte a homok és számos épületet is felhúztak rá. Ezt jól szemlélteti a ma is működő mecset egyik bejárata, amely több emelet magasságban található az ókori romok tetején. A 19. század végén indultak itt ásatások, melyek felfedték az többezer éves maradványokat. Ekkoriban ezeket jellemzően európai egyiptológusok vezették, akik számos műkincset vittek el országaikba. A luxori templom előtt álló két obeliszk egyike például ma is a párizsi Place de la Concorde-on áll.




A templom főbejáratától egy szobrokkal szegélyezett út, a „szfixek sugárútja” vezet Egyiptom egyik leghíresebb épületegyütteséhez, a karnaki templomhoz. A több mint száz hektáron elterülő komplexum építését I. Szenuszert kezdte meg az i. e. 20. században, majd mintegy kétezer évig újabb és újabb elemekkel bővült.



Ezt tartják a valaha volt legnagyobb vallási építménynek. A terület három körzetre osztható, melyeket egy-egy istennek ajánlottak fel. A legnagyobb a teremtés és a nap istenéé, Ámoné, de felesége, az anyaisten, Mut és a hadisten, Montu is kapott egy-egy részt. Csak szemléltetésképpen, Ámon temploma akkora, hogy a milánói dóm és a párizsi Notre Dame is elférnének a falai között. Az istenek nevei és alakjai egyébként az évszázadok során sokat változtak. Egy ponton Ámonból Ré vagy Rá, Mutból pedig Hórusz lett, de volt, hogy a két isten egybe is olvadt.





A Nílus nyugati partján, távol a modernkori Luxor városától fekszik a Királyok völgye. A Thébai hegyek között található terület az i. e. 16-11. század között volt a királyok és magas rangú egyiptomiak temetkezési helye. Ez a világ talán leghíresebb régészeti helyszíne, amely elsősorban Tutanhamon sírjának felfedezése miatt lett közismert.



Tutanhamon fiatalon, valószínűleg 9 évesen lett fáraó és alig tíz évet töltött csak az egyiptomi trónon. Hogyan lett végül mégis az egyik legismertebb fáraó? A Királyok völgye legtöbb sírjával ellentétben Tutanhamonét nem fosztották ki és 1922-es feltárásakor szinte érintetlen formában találtak rá. Híres arany maszkja (és sok más kincse) ma a kairói Egyiptomi Régiségek Múzeumában tekinthető meg, múmiája azonban még ma is a sírban van kiállítva.



A Királyok völgyében hatvannál is több sírt tártak már fel, ezek többsége azonban nem látogatható. A bejáratnál mindig ki van írva, mely kamrák látogathatók éppen. Talán nem árulok el nagy titkot azzal, hogy a sírok nagyjából ugyanúgy néznek ki: egy hosszú folyosón ereszkedsz a mélybe, majd a végén egy üres kamra vár. Tutanhamonért plusz jegyet kell váltani (2023 tavaszán 300 egyiptomi font volt az alap 260 fontos belépő mellé), itt azonban magát a múmiát is meg lehet tekinteni.



Nem messze a Királyok völgyétől található az ókori egyiptomi építészet egy másik kiemelkedő alkotása, Hatsepszut Deir el-Bahari-i temploma. Hatsepszut közel 22 éven át uralkodott, először mostohafia helyett régensként, majd hivatalosan is fáraónak kiáltotta ki magát. Ahogy azt sejteni lehet, ez egy igencsak férfiak által dominált terep volt, és Hatsepszutot is a legtöbbször a férfi fáraókra jellemző szakállal és fejdísszel ábrázolták. Azt szerette volna ezzel jelezni, hogy őt is ugyanaz a tisztelet illeti meg, mint elődeit. Uralkodása alatt virágzott a kereskedelem, ezt pedig templomának falain in megörökítették. Számos dombormű emlékezik meg például punti expedíciójáról (ma valószínűleg Szomália).




Halála után számos képmását megsemmisítették, a Deir el-Bahari-i templom falairól is több ábrázolást eltűntettek. Feltehetőleg mostohafia, III. Thotmesz szerette volna kitörölni a fáraónőt a történelemből. Ebben nagy valószínűséggel nem személyes ellentét motiválta, sokkal inkább az a tény, hogy Hatsepszut nő volt, így hivatalosan nem is uralkodhatott volna.




A templomok mellett Luxor természeti szépségei mellett sem mehetünk el szó nélkül. A Nílus, valamint a nyugati parton húzódó hegyek lenyűgöző látványt nyújtanak, különösen a magasból. Mi egy hőlégballonos utazás alkalmával csodálhattuk meg a csúcsok mögött felkelő napot, a ködbe burkolózó partot és természetesen az ókori romokat. Hajnali fél 4-kor keltünk ezért a látványért, de azt hiszem, megérte. Ki akar aludni, amikor Luxor felett is repülhet?




Edfu és az ókori Egyiptom legjobban megőrzött temploma


A nílusi hajózás során először Edfuban kötöttünk ki. A Luxor és Asszuán között félúton fekvő város elsősorban az itt található templomról híres. Az ide látogató turisták jellemzően az itt kikötő üdülőhajókkal érkeznek és alig néhány órát töltenek a településen. A hajótól lovaskocsik szokták elvinni őket a néhány km-rel arrébb fekvő Hórusz-templomig.



Az grandiózus építmény jóval későbbi, mint a luxori templomok. Építése az i. e. 3. és 1. század közé tehető, amikor Egyiptomban a Ptolemaioszok uralkodtak. A makedón-görög királyi családot hamar elfogadták a helyiek, mivel ősi egyiptomi rítusok szerint uralkodtak és magukat is egyiptominak tekintették. Maga a templom is az ókori egyiptomi stílusjegyeket követte.



Ez az egyik legjobban megőrzött ókori egyiptomi építmény. Tetővel fedett oszlopcsarnoka, díszes falai és udvarai is mind-mind szinte eredeti formájukban tekinthetők meg. Hatalmas, 38 m magas pülönkapuja a második legmagasabb ilyen építmény a karnaki templom kapuja után. A sólyomistennek, Hórusznak szentelt építményt évszázadokon át homok fedte. A nem mindennapi helyszínt végül a 19. században tárta fel egy francia egyiptológus.



Hórusz többek közt az égbolt és a királyság istene volt, az edfui pedig a legnagyobb a számára épített templom. Rendszeresen tartottak itt hatalmas ünnepségeket, nagyszabású szertartásokat, melyek menetét az épület falain is megörökítették.


Két istenség temploma Kom Ombóban


Megmondom őszintén, hogy Kom Ombóba érve már csömöröm volt az ókori templomoktól. Fantasztikus helyeken jártunk, de egyre kevésbé tudtam értékelni a hieroglifákkal díszített falakat és több ezer éves oszlopokat. Ebben valószínűleg a fáradság is közre játszott. A hőség miatt a programok kora reggelre vagy naplementére voltak időzítve, így szinte esély sem volt arra, hogy 6 óránál többet lehessen aludni egyhuzamban.



Kom Ombóban is naplementekor kötöttünk ki. Nem vágytam másra csak egy kiadós vacsorára és alvásra. Szinte már nyűgnek éreztem az újabb templomlátogatást, de a kapuhoz érve azonnal visszatért az életerőm. A Kom Ombó-i templom egyedülálló módon két istenség tiszteletére készült. A déli szárnyat a krokodilfejű Szobeknek, míg az északit Haroérisznek (más néven Öreg-Hórusz) szentelték.




A templom falain a szokásos szent szövegeken és jeleneteken kívül orvosi eszközöket és különböző gyógykezeléseket is megtekinthetünk. Érdekesség, hogy az itt található eszközök jelentős része rendkívül hasonló a ma is használatos szikékhez, csipeszekhez. Az egyik domborművön például egy sztetoszkóp is feltűnik.




A különleges dupla templom mellett található a Krokodilmúzeum, ahol a Kom Ombóban talált krokodilmúmiákat állították ki. Az ókori egyiptomiak a termékenységgel azonosították és szent állatként tisztelték a Nílusban élő hüllőket. Gyakran mumifikálták a krokodilok holttestét, ahogy tették azt a királyokkal és nemesekkel. A Krokodilmúzeumban Szobeknek készült ajándéktárgyak és szobrok is megtekinthetők.


Asszuán és víz alól kimentett történelmi emlékek


A hajó végállomása az ókori Egyiptom déli határvárosa, Asszuán volt. A fáraók korában ide érkeztek délről a különböző egzotikus áruk, mint például az elefántcsont, állatbőrök, illatszerek, fűszerek, valamint a núbiai arany. Asszuán ma kedvelt turistacélpont köszönhetően a környéken található ókori maradványoknak. Nem mellesleg itt játszódik Agatha Christie klasszikusa, a Halál a Níluson is, amelyet az írónő a helyi Old Cataract Hotelben írt.




1960 és 1970 között a város határában épült fel a világ akkori legnagyobb duzzasztógátja, az Asszuáni-főgát. A britek már jó pár évtizeddel korábban is építettek egy gátat a Níluson, ennek magasságát azonban többször emelni ellett, később pedig egy új gát építése is szükségessé vált. A duzzasztással lehetőség nyílt a folyam áradásainak szabályozására és elektromos áram termelésére. Mindkettő kulcsfontosságú volt, hiszen Egyiptom népessége ebben az időszakban rohamosan nőtt.




A gáttól délre fekvő folyamvölgy, amely gyakorlatilag lefedi a történelmi Núbia területét, víz alá került. Ez ma a Nasszer-tó. Az itt élő núbiaiakat kitelepítették, részben Asszuán környékére, többeket pedig a mai Szudán területére. Asszuán határában ma is vannak núbiai falvak, ahol bepillantást nyerhetünk a népcsoport szokásaiba. Ezek többsége persze leginkább csak kirakatként működik a környékre érkező turisták számára. Az Asszuántól alig néhány km-re, a Nílus túlpartján fekvő településen is elsősorban bazársorok és bemutató termek működnek, ahol núbiai ételeket és italokat kóstolhatunk vagy éppen krokodilokkal fotózkodhatunk. Rendkívül turistás a közeg, de az odavezető hajóút a homokdűnék mentén lenyűgöző.



A gát építése miatt több ezer éves történelmi emlékek is víz alá kerültek. Mivel sem Egyiptom, sem a szomszédos Szudán nem tudta vállalni a régészeti kutatások és kármentés költségeit, számos nyugati ország kapcsolódott be a munkába. Tették ezt úgy, hogy Egyiptom és Szudán felajánlották a leleteket a megtalálók országainak. Ennek következtében teljes ókori templomok kerültek a Nílus völgyéből Madridba vagy New Yorkba.




Szerencsére Egyiptomban is maradt bőven az egyedülálló történelmi emlékekből. A Philae-szigeten álló templomkomplexumot például a magasabban fekvő Agilkia szigetére költöztették. Ez az ókori építmény volt az egyik utolsó működő szentély, mielőtt I. Iusztinianosz császár be nem záratta az i. sz. 6. században (bár egyes kutatók szerint már az 5. században bezárt). Gyakorlatilag ez az esemény jelentette az ókori egyiptomi vallás eltűnését. Ekkor Egyiptom a Bizánci Birodalom része volt, a császár pedig kulcsfontosságúnak tartotta a kereszténységet a birodalom egységének szempontjából. Az átmeneti állapotot jól szemlélteti a templom, melynek falain több helyen láthatunk keresztény szimbólumokat a hieroglifák között.




A duzzasztógát építésével párhuzamos „mentőakciók” közül a legnagyobb horderejű egyértelműen az Abu Szimbel-i templomok áthelyezése volt 1963 és 1968 között. Hogy ne kerüljenek víz alá, a két építményt szétbontották és átszállították egy 64 méterrel magasabban fekvő területre.






A két templom II. Ramszesz uralkodása alatt épült az i. e. 13. században, távol bármilyen lakott területtől. A Nagy Templomot az akkori főisteneknek, Rének, Ptahnak és Ámonnak szentelték, de a grandiózus építmény a fáraó nagyságát is hirdette. A bejáratnál található hatalmas ülő szobrok mind Ramszeszt ábrázolják. A szomszédos Kis Templomot Hathor istennőnek szentelték, aki itt Ramszesz legkedvesebb felesége, Nofertari alakjában jelenik meg.




A két különleges építmény kb. 300 km-re található Asszuántól, közel a szudáni határhoz. Az üdőlőhajóval érkező turistákat általában reggel hozzák el ide, a nagy meleg előtt. Mi is egy hajnali, 3-4 órás sivatagi autózás után érkeztünk meg, mivel a hajók jellemzően csak Asszuánig közlekednek. Ez sajnos azt is jelentette, hogy az összes környékbeli turista egyidőben volt jelen az ókori templomoknál. A hely mindenesetre fantasztikus, úgyhogy így is megérte fél napot az autóban tölteni.


Mikor és hogyan?


A legideálisabb időszak egy nílusi utazáshoz a kora tavaszi (március-április) vagy a késő őszi (október-november). Ilyenkor jellemzően száraz és meleg idő van, és ritkán kúszik 35 fok fölé a hőmérséklet. Én április közepén utaztam és bár volt részem két forró napban (egyszer 40 fok is volt), többségében kellemes, napos idő volt. Indulnak négy-öt napos túrák Luxorból és Asszuánból is, akik pedig hosszabban élveznék a nílusi levegőt, azok befizethetnek akár egy tíz napos útra is Kairótól Asszuánig.




Az üdülőhajós utazások során általában biztosítják az összes étkezést és természetesen a szállás is benne van az árban. Amikor a hajó kikötött, mindig jött értünk egy idegenvezető, majd autóval, busszal vagy éppen motorcsónakkal vittek minket a különböző látnivalókhoz. A nap végén pedig mindenki kipihenhette a fáradalmakat a hajó bárjában vagy éppen a fedélzeten lévő medencénél.




A korai kelést (gyakran hajnali 3-4) leszámítva nagyon kényelmes módja ez az utazásnak, különösen Egyiptom esetén. Volt lehetőségem végignézni a Nílus völgyének legfontosabb látnivalóit, az állomások között pedig élvezhettem napsütést és fantasztikus kilátást a fedélzeten.


További utazós tartalmakért kövess Instagramon, TikTokon és Facebookon is!

bottom of page