Kevés olyan óvárossal találkozhatunk Dél-Amerika ezen részén, mint Paraty. A hegyekkel határolt óceánparti település központja szinte semmit sem változott az elmúlt évszázadokban, és a turisták csak alig néhány évtizede kezdték felfedezni a festői macskaköves utcákat.
A szinte pontosan félúton Rio de Janeiro és São Paulo között fekvő Paraty eredetileg nem szerepelt a brazil útitervemben. Kedves kisvárosnak tűnt, de európaiként nem dobok hátast néhány szép óvárosi utcától. Inkább a környékbeli esőerdők és óceánpartok érdekeltek. Végül egy helyi ismerős meggyőzött, hogy Paratyt nem lehet kihagyni, így mielőtt áthajóztunk volna a közeli Ilha Grandéra, felkerestük ezt a különleges helyszínt.
A portugál gyarmatosítók a 16. században alapították Paraty települést ezen a Guaianás indiánok lakta erdős partvidéken. Jelentősége a 18. században nőtt meg igazán, miután Minas Gerais államban aranyat találtak. Paraty vált az úgynevezett Arany Út (Caminho do Ouro) szárazföldi végállomásává. Egy közel 1200 kilométeres kikövezett utat építettek az aranybányák és a város között, innen pedig hajóval szállították tovább az aranyat Rióba, majd Portugáliába. A megpakolt hajók gyakran estek áldozatul a környéken tanyázó kalózóknak, így idővel egy biztonságosabb vasútvonalat építettek ki Minas Gerais és Rio de Janeiro között. Néhány évtizeddel később az arany is elfogyott. Paraty fejlődése ekkor megtorpant.
19. század végén a város a cachaça nevű alkoholos ital gyártásáról lett híres. Ez a cukornádból készített, magas alkoholtilalmú párlat Brazília nemzeti itala, és a híres caipirinha koktél alapja. A gazdasági fellángolás azonban ekkor sem tartott sokáig. Paraty egy csendes, főleg halászatból és banántermesztésből élő település lett. Az 1970-es években ide is elért a Rio és Santos között épülő autóút, így a város újra be tudott kapcsolódni az ország vérkeringésébe. A turisták is ekkor kezdték el felfedezni az egyedülálló, gyarmati időket idéző utcákat. A várost 2019-ben az UNESCO is felvette a világörökségi listájára a közeli Ilha Grandéval együtt.
A hegyek lábánál fekvő település nem véletlenül vált sok turista kedvencévé. Az óváros macskaköves utcái szinte alig változtak az elmúlt 250 évben. Autók ma sem hajthatnak be ide, így csak gyalog vagy lovaskocsival tudjuk felfedezni a jellemzően fehérre meszelt, színes ajtókkal és ablakkeretekkel felszerelt épületeket. Érdekesség, hogy havonta egyszer, amikor telihold és dagály van, az utcákat néhány órára ellepi a víz. Ez a gyarmati várostervezés eredménye, melynek célja az volt, hogy rendszeresen megtisztítsák a területet. A víz ilyenkor 15-30 cm mély, a házak melletti magasított járdákon és kis hidakon pedig továbbra is zavartalanul lehet közlekedni.
Az óváros területe nem túl nagy, így akár egy délután alatt is körbe lehet járni. Érdemes útba ejteni a négy barokk templomot, melyek a Santa Rita, Nossa Senhora do Rosário e São Benedito, Nossa Senhora das Dores és Nossa Senhora dos Remédios nevet viselik. A környező utcákban pedig számos bárt, étteremet, kávézót és boltot találhatunk. Mi nagyon finomakat ettünk például a Refúgio nevű helyen, majd bennszülött kézműves termékekből is bevásároltunk a Canoa nevű üzletben.
A történelmi városmagon kívül meseszép strandokat és hegyvidéki túraútvonalakat fedezhetünk fel. Számos hajós kirándulás is indul a környező szigetekre. Mi ezeket idő hiányában most kihagytuk. Egy éjszaka után már tovább is kellett állnunk, hiszen várt ránk Ilha Grande mesés szigete. Paraty ugyanakkor kellemes csalódás volt, és szívesen maradtam volna tovább is. A gurulós bőröndünk két kereke bánta ezt a kiruccanást, de így is minden perce megérte. Azért, ha teheted, a nagy bőröndöt és magassarkú cipőt hagyd otthon. Az óváros utcái rendkívül egyenetlenek (amikor éppen nem víz alatt vannak).
További utazós tartalmakért kövess Instagramon, TikTokon és Facebookon is!
