top of page

Srí Lanka kihagyhatatlan látnivalói

A dél-ázsiai sziget nem véletlenül vonz egyre több utazót. Srí Lanka lélegzetelállító tájakkal, történelmi emlékekkel és nyüzsgő városi utcákkal várja az idelátogatókat. Ráadásul még vagyonokat sem kell költeni ahhoz, hogy jól érezze magát az ember.

Unawatuna
Unawatuna

2024 novemberében volt lehetőségem közel két hetet eltölteni Srí Lanka lenyűgöző szigetén. Az ország nem szerepelt a bakancslistámon, inkább csak a véletlen sodort ide. Ugyanakkor hatalmas kedvenccé vált a hely, és vissza is kell fognom magam, hogy ne szuperlatívuszokban meséljek róla.


Nem mehetünk el azonban szó nélkül az utóbbi évtizedekben zajló polgárháború mellett. A Srí Lanka-i kormány és a Tamil Tigrisek között 2009-ig állandóak voltak a fegyveres összecsapások. Az országot a polgárháború után gazdasági válságok sújtották, és bár a társadalmi elégedetlenség csillapodni látszik, a béke továbbra is instabil. 2019-ben például iszlamista szélsőségesek több merényletet hajtottak végre templomok és szállodák ellen, több mint 250 emberéletet követelve.


Buddha-szobor Galle városában
Buddha-szobor Galle városában

A Srí Lankán élő etnikai csoportok és vallási közösségek közötti feszültségek fontos szerepet játszottak a sziget történelmében. Az ország lakosságának kb. 75%-a szingaléz (és buddhista vallású), 15%-a tamil (hindu vallású), míg 9%-a mór (muszlim vallású). Bár az ország turisztikai környékei jellemzően biztonságosak, a külképviseletek ma is fokozott óvatosságra intik a látogatókat.


Az alábbiakban Srí Lanka legfontosabb látnivalóit gyűjtöttem össze. Az útvonal 14 nap alatt kényelmesen (10 nap alatt pedig kevésbé kényelmesen) bejárható.


Colombo

Colombo látképe a Lotus Towerrel, Dél-Ázsia legmagasabb építményével
Colombo látképe a Lotus Towerrel, Dél-Ázsia legmagasabb építményével

Az ország legnépesebb városa mára gyakorlatilag összenőtt a fővárossal, Kóttéval (teljes nevén Srí Dzsajavardhanapura Kótté). Elővárosaival együtt közel 5,5 millió ember él itt. Colombóban található az ország nemzetközi repülőtere, így a Srí Lanka-i utazások 99%-a innen indul. A legtöbben szinte azonnal továbbállnak, én viszont kíváncsi voltam Srí Lanka egyetlen metropoliszára. Egy teljes napot töltöttem el itt, de akár fél nap alatt is fel lehet fedezni a város nevezetességeit.


Gangaramaya-templom
Gangaramaya-templom
Vörös Mecset (Jami Ul-Alfar)
Vörös Mecset (Jami Ul-Alfar)

Érdemes meglátogatni a Gangaramaya nevű buddhista templomot és a Vörös Mecsetet, de a legjobban a szállodám tetőteraszát élveztem. A Granbell Hotel közvetlenül az óceánparton található, a közel száz méter magasan fekvő medencéjéből pedig fantasztikus kilátás nyílik a városra – mindezt pedig éjszakánként 70 dollárért is élvezhetjük.


Kilátás a Granbell Hotelből
Kilátás a Granbell Hotelből

Sigiriya


Az ország egyik legnépszerűbb látványossága az Oroszlán-szikla, vagyis szingalézül Sigiriya. Az 5. században uralkodó Kasyapa király ezen a közel 200 méter magas emelkedőn építette ki fővárosát. Bukása után Sigiriya évszázadokon át buddhista kolostorként működött, majd elhagyatottá vált, és szépen lassan benőtte a körülötte lévő dzsungel.



Szerencsére az épületek alapjai ma is jól láthatók, sőt az egykori vízvezetékrendszer is jó állapotban fennmaradt. Én egy egynapos kirándulás keretében látogattam ide Kandyből, de akár 2-3 napot is el lehet itt tölteni, hogy legyen idő a közeli Pidurangala nevű szikla felfedezésére is.


Dambulla


Sigiriyától alig 16 km-re található Srí Lanka legnagyobb és legjobban megőrzött barlangtemploma. Ezek az építmények igen gyakoriak buddhista területeken, viszont kevés olyan lenyűgöző szentéllyel találkozhatunk, mint a dambullai. Nem véletlen, hogy az UNESCO 1991-ben a Világörökség részévé nyilvánította. Az öt teremből álló komplexumot 1-2 óra alatt körbe lehet járni, így viszonylag egyszerűen össze lehet kötni egy sigiriyai látogatással.




Minneriya Nemzeti Park


Szintén Sigiriya környékén található az elefántpopulációjáról híres Minneriya Nemzeti Park. Bár nem terveztem szafarizni Srí Lankán, a környék elefántjai meggyőztek róla, hogy befizessek egyre. A Minneriya-tó körül rendszeresen gyülekeznek különböző madárfajok (köztük pávák) és elefántok is. A hatalmas négylábúak már hozzá vannak szokva a terepjárók látványához, így békében legelnek akkor is, amikor tucatnyi autó sorakozik mellettük.


Kandy

Szent Fogereklye Templom
Szent Fogereklye Templom

A hegyek és esőerdők között fekvő Kandy nemcsak Srí Lanka egyik legszebb városa, hanem kulturális és vallási központja is egyben. Itt őrzik a buddhisták egyik legfontosabb ereklyéjét, Buddha bal szemfogát. A legenda szerint a relikviát Buddha hamvai közül mentették ki, és a 4. században csempészték Indiából Srí Lankára.


Szentély a a Szent Fogereklye Templomban
Szentély a a Szent Fogereklye Templomban

A fogat évszázadok óta a Szent Fogereklye Templomban őrzik Kandy világörökségi óvárosában. Egy teljes napot töltöttem el itt, ami bőven elég volt a város nevezetességeinek felfedezésére.


Ella

Nine Arch Bridge, Ella
Nine Arch Bridge, Ella

Az alig néhány utcából álló Ella körülbelül 1000 méteres magasságban fekszik, meredek hegyek között. A legtöbben kilenclyukú vasúti hídjáról ismerik, amely az utóbbi évtizedekben Srí Lanka egyik jelképévé vált.


Ellába vezető vonatút
Ellába vezető vonatút

A település híres az ide vezető vonatútról is, amely látványos teaföldeken és buja dzsungeleken halad át. Hiába töltöttem 8 órát a vonaton, egyértelműen ez volt az utazásom csúcspontja. Ella és környéke teljesen lenyűgözött, így nagyon sajnáltam, hogy csak másfél nap jutott rá.


Unawatuna

Unawatuna Beach
Unawatuna Beach

A Srí Lanka-i utazást mindenképpen az óceánparton szerettem volna zárni. November és április között elsősorban a déli és nyugati, míg május és október között az északi és keleti partokon van száraz és meleg időjárás. Én Unawatuna környékén foglaltam szállást, ahonnan számos festői partszakaszt sikerült felfedeznem.


Dalawella Beach
Dalawella Beach

A közeli Jungle Beach és az Unawatuna Beach is tökéletes helyszínek egy óceánparti pihenéshez, az én kedvencem viszont a Dalawella Beach volt. A víz itt egészen sekély és tiszta, így a kisgyerekes nyaralók különösen kedvelik a helyszínt. Ráadásul gyakran bukkannak fel hatalmas tengeri teknősök is. Három napot töltöttem el Unawatunában, de akár heteken át tudtam volna maradni. 


Galle

Galle óvárosa
Galle óvárosa

Unawatuna mellett található az ország egyik fontos történelmi helyszíne is. Galle forgalmas kikötőjét először a portugálok szemelték ki maguknak, később viszont a hollandoknak sikerült egy hatalmas erődítményt építeni itt a 17. században.


Galle erődje
Galle erődje

Ez a legnagyobb európaiak által épített erőd Dél-Ázsiában és az UNESCO világörökségi helyszínei között is szerepel. A várfalakkal határolt óvárosban éttermek, bárok és ajándékboltok sorakoznak.


Galle-i világítótorony
Galle-i világítótorony

Hasznos információk

  • Indulás előtt érdemes végigböngészni a Konzuli Szolgálat honlapját, ahol a legfrissebb információkat találhatjuk meg a beutazás és a vízumfeltételekről. 2024 novemberében nem volt szükség vízumra, és kötelező oltásokat sem írtak elő.

  • Készpénzre biztosan szükséged lesz, mivel sok helyen nincs lehetőség kártyás fizetésre. Valutát kizárólag az országon belül lehet váltani. A repülőtéren általában kedvező árfolyamon váltanak, és elfogadnak eurót, dollárt, valamint brit fontot is.

  • Érdemes letölteni a PickMe nevű applikációt, amelyen keresztül autót és tuk-tukot is lehet foglalni, akár városok közötti utazáshoz is.


További utazós tartalmakért kövess Instagramon, TikTokon és Facebookon is! 

Comments


Múzeumbelépők, szervezett kirándulások és egyedülálló programok!

© 2024 Magyarul Utazom

bottom of page